A kereskedelem jelentős átalakuláson megy keresztül napjainkban. Az internet fokozatos térnyerésével együtt az online tranzakciók is egyre gyakoribbá válnak, ami azt eredményezi, hogy évről évre egyre nagyobb részét teszi ki a teljes magyar kereskedelemnek.
Míg ez az arány a 2000-es évek elején még csak 1-2% volt, addig a 2020-as évek elejére már elérte a 10%-ot.
A 2020-as válsághelyzet pedig még tovább erősítette ezt a trendet, hiszen több folyamat is zajlott egy időben.
A korábbi gazdasági visszaeséseket ugyanis főleg az ingatlanok, valamely háború vagy a valuták ingadozása és bedőlése okozta – ezt azonban egy pandémia. Korábban már volt példa gazdasági válságra, illetve pandémiára is, ám a kettő egyszerre még sosem fordult elő. Éppen ezért ez a válság teljesen máshogy csapódik le, mint az eddigiek.
A koronavírus okozta válság ugyanis korántsem volt minden iparágra olyan pusztító hatással, mint a pandémia által legjobban érintett szegmensekre, így például a vendéglátásra, a turizmusra vagy a kiskereskedelemre. Sőt, van néhány iparág, aminek sikerült meglovagolnia ezt az időszakot, és példátlan növekedést produkált.
Ezek közé tartozik például:
- Online streaming
- Játékpiac
- Technológia
Mindezek mellett pedig nem túlzás kijelenteni, hogy a járvány egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem lett.
Az e-kereskedelem növekedés
A járvány miatti félelem, illetve a folyamatos lezárások az otthonaikba kényszerítették az embereket.
A fizikai boltokat több ízben is bezárták, emiatt azok a kereskedelmi egységek, amelyek csak fizikai üzlettel rendelkeztek, jelentős bevételcsökkenéssel számolhattak.
Emiatt két fontos folyamat indult el.
Az egyik, hogy a különböző kereskedelemmel foglalkozó cégek rohamtempóban elkezdték felépíteni az online jelenlétüket is, ami miatt jelentősen megnövekedett a kereslet a webshop működtetéséhez nélkülözhetetlen szolgáltatások iránt. Ide tartozik például a fizetési rendszer, a tárhely és a domain szolgáltatás, illetve maga a weboldal készítés is.
A másik folyamat pedig a keresleti oldalon játszódott le: olyan vásárlóközeg jelent meg az e-kereskedelmi ökoszisztémában, ami azelőtt még sosem – a vírus miatt ugyanis az idősebb korosztály is rá lett kényszerítve az internetes vásárlás kipróbálására.
Emiatt az e-kereskedelem éveket lépett előre, és 2-3 évnyi fejlődést tudott produkálni egyetlen év leforgása alatt.
Az online kereskedelem legnagyobb nyertesei
Bár az e-kereskedelmi növekedés szinte minden termékre hatással volt, mégis vannak olyanok, amelyek sokkal nagyobb mértékű növekedést értek el, mint mások.
A karantén, a bezártság és a szociális érintkezés hiányából fakad, hogy azok a termékek teljesítettek a legjobban, amelyekre egy ilyen helyzetben a legnagyobb szükség van.
Nem csoda tehát, hogy az FMCG iparág könyvelhette el az egyik legnagyobb növekedést, hiszen az idősebb korosztály pont azokat a termékeket szerezte be online, amelyeket azelőtt fizikailag vásárolt meg a mindennapokban: az élelmiszereket és a háztartási cikkeket.
Ám ahogy makro szinten is igaz, hogy egyes iparágak nyertesekként, míg mások vesztesekként kerültek ki a helyzetből, mikroszinten is nagy kilengések tapasztalhatóak akár egyetlen termékkategórián belül is.
Az italautomatákból, illetve vendéglátóhelyeken kapható üdítőitalok például rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, és jelentős bevételcsökkenéssel kellett számolniuk ebben a kiszámíthatlan helyzetben, így hiába növekedett a termékkategóriájuk általános forgalma, ők mégis kedvezőtlen helyzetbe kerültek.
Érdekes emellett például a kávé helyzete is, hiszen a kereslet – a legtöbb FMCG cikkel szemben – nem nőtt, de nem is csökkent.

Ám amit a grafikon nem mond el, az az, hogy a kereslet stagnálás ellenére a felvásárlópiac összetétele bizony jelentős mértékben megváltozott, hiszen a lezárásoknak, és az ebből következő home officenak köszönhetően az irodák jóval kisebb, míg az egyéni háztartások jóval nagyobb mennyiségben kezdték el felvásárolni a különböző készítményeket.
Az FMCG mellett a karantén miatt rengetegen kezdtek el lakást felújítani. Emiatt rendkívül népszerűek lettek az otthoni dekortárgyak, illetve az olyan ergonomikus eszközök és kiegészítők, amelyek a távmunkát hivatottak megkönnyíteni.
Emellett a kertészkedés is nagyon népszerűvé vált, hiszen egy olyan bizonytalan és mentálisan nehéz időszakban, mint egy pandémiával párosuló gazdasági válság, az embereknek különösen nagy megnyugvást nyújthat a természet. Így nem csoda, hogy a kertészeti termékek, illetve webáruházak iránt is hatalmasat növekedett a kereslet.
A lezárások azt eredményezték, hogy az iskoláknak – sőt, több ízben az óvodáknak is – be kellett zárniuk, ami miatt a gyermekeknek otthon kellett maradniuk. Emiatt a gyermekek által birtokolt technológiai eszközök száma is jelentősen megnövekedett, tehát ezen termékek kereslete is az egekbe szökött.
A játékok – legyenek azok online vagy fizikai jellegűek – is népszerűvé váltak, hiszen a gyerekeket valahogy le kellett foglalni.

Emellett amit még érdemes kiemelni – hiszen magától értetődik egy ilyen helyzetben –, az természetesen az egészséghez köthető iparágak. Az utcai ruházat iránti kereslet bezuhant, ám ezzel párhuzamosan megnövekedett a sportruházat iránti kereslet. Emellett a különböző táplálékkiegészítők, vitaminok és egészséges élelmiszerek kereslete is megnövekedett, aminek hosszútávon akár pozitív következményei is lehetnek.
Az elektronikus kereskedelmen túl
Az e-kereskedelem mellett más iparágak is kedvező helyzetbe kerültek – főleg azok, amelyek az interneten működnek.
A munkanélküliség emelkedése miatt például megnövekedett a vállalkozói kedv – bár ezt sajnos nem a piac optimizmusa idézte elő, hanem a kilátástalanság, hiszen egy vendéglátó-ipari alkalmazottnak nem sok más lehetősége adódott.
Emiatt megnövekedett minden olyan termék vagy szolgáltatás iránt a kereslet, ami az induló vállalkozókat segíti – így például a legnagyobb tartalomkezelő rendszerre, a WordPress weboldalakra is sokkal nagyobb lett a kereslet.
Azok a munkanélküliek pedig, akik nem a vállalkozásban látták a kiutat, elkezdték magukat átképezni.
Emiatt jelentősen bővülés volt tapasztalható a különböző e-learning rendszereken és platformokon.
A helyzet ugyanis nagyon kilátástalanná vált az olyan munkavállalóknak, akik a koronavírus járvány által rosszul érintett iparágakban dolgoztak, de talán örömöt jelent az ürömben, hogy az internet megjelenésével és elterjedésével jóval könnyebbé vált az átképzés és a vállalkozás, mint előtte bármikor – ha a pandémia 25 évvel korábban kapja telibe az emberiséget, akkor bizony sokkal nehezebb helyzetben lenne most mindenki.