Ha weboldalt szeretnénk (és persze, hogy szeretnénk weboldalt 🙂 ) az egyik alap hozzávaló a domain, az első lépések között szerepel a domain vásárlása. Azonban lehetnek itt is buktatók. Ebben a rövid kis posztban megtudhatod, hogy mire figyelj a domain megvásárlásánál. Ez nem egy SEO vagy marketinges poszt, inkább a technikai háttérre terjed ki.
Egyébként az egész bejegyzés azért jött létre, mert több olyan ügyféllel találkoztam, akinek már volt domain-je, de annak tulajdoni viszonyaival gond volt/nem voltak tisztázottak, és nagyon macerás volt a költözés, ügyintézés. Szerencsére sikerült tisztázni és elintézni mindet, de az ördög a részletekben lakozik. 🙂
És itt megint ki kell térnem egy kicsit. Korábbi posztomban olvashattál arról, hogy hogyan készíttess weboldalt okosan. Ha a másra bízod a domain beszerzését (Legyen az a szomszéd Pisti, a keresztgyerek, haver vagy az asszony kolleganőjének a fia), ragaszkodj hozzá, hogy a domain a Te, vagy a vállalkozásod nevére kerüljön! Ez egy ugyanolyan tulajdon, mint az autód. Csak és kizárólag a tulajdonos fér hozzá a domainhez!!!
Két egyszerű lépés az egész. Egyébként én és jómagam 🙂 -amennyiben igény van rá- vállalom a regisztrációs folyamat elvégzését, de minden esetben a megrendelő nevére kerül regisztrálásra a domain, és ő kapja a számlát is róla!
Régebben jellemző volt (5-10 évvel ezelőtt regisztrált domainek), hogy akkoriban a cég vagy a válallkozó megbízott egy informatikával foglalkozó céget/vállalkozót/ismerőst a weboldal elkészítésével, és a készítő a saját nevére regisztrálta a domaint, mondván, hogy így egyszerűbb. Az ezzel kapcsolatos buktatók, a teljesség igénye nélkül:
- A domaint regisztráló szervezet megszűnt: Ez a legrosszabb, ami történhet, ilyen esetekben NEM LEHETSÉGES a domain átírása, nem tudjuk átregisztrálni, ha az ITSZ látókörébe kerül, visszavonják a domain, és 90 nap múlva lehet csak újra regisztrálni.
- A domaint regisztráló szervezet azt mondja, az övé a domain (sajnos ez igaz is, hisz az ő nevén van), és X összeget kér azért, hogy arról lemondjon.
Domain regisztrátor kiválasztása.
Kiválasztottuk a domain nevet, ehhez különösebb magyarázat nem kell, üssük be a keresőbe, hogy domain regisztráció, és lesz több millió találatunk. Nyugodtan válogassunk, keressük meg a nekünk szimpatikusat. A legtöbb esetben úgyis valamelyik tárhely szolgáltatónál kötünk ki. Eldönthetjük, hogy egyelőre csak a domain-t vásároljuk meg, vagy vásárolunk mellé tárhelyet is. Ha még nem döntöttük el, hogy a weboldalunkat kivel fogjuk csináltatni, és még sehol sem tartunk a tervezésben, ne vásároljunk tárhelyet! Kérjük ki a fejlesztőnk tanácsát, vagy olvassunk a tárhelyekről.
Regisztráció.
Amikor kiválasztod a szolgáltatót, ott kell csinálnod egy felhasználói fiókot, ahol mindent kitöltesz a valóságnak megfelelően. A formátum szolgáltatónként változhat, de minden esetben egy domain regisztrációs űrlapot kell kitöltened, amit alá kell írnod (cég esetén szükséges lehet aláírási címpéldány is), be kell szkennelned, és fel kell töltened a a szolgáltatóhoz, valamint ki kell fizetned a domain díját. Ekkor a regisztrátor elindítja a regisztrációs folyamatot. Először a feltételes használatba adják. Ez azt jelenti, hogy a domaint már használhatjuk, de 8 napig a regisztrációval kapcsolatban névhasználati panasszal lehet élni. A 8. nap letelte után a domain delegálják, és véglegesen a tulajdonodba kerül. Gyakorlatban neked annyi dolgod van, hogy kifizeted a domaint, kitöltöd az űrlapot, visszaküldöd, és kész.
De mi van akkor, ha már van domainem, de át szeretném vinni másik szolgáltatóhoz?
1. Egyik tárhelyről át akarok menni a másikra.
Ebben az esetben nem szükséges a domaint átvinned (bár kényelmesebb, mert egy felületen tudsz intézni mindent). Elég, ha a domain névszervereit átírod/átiratod az új szolgáltatód által megadott értékre, és kész is van. De ha át szeretnéd vinni, akkor ugyanazt kell csinálnod, amit a „Regisztráció” bekezdésben leírtam, azzal a különbséggel, hogy átregisztrációs űrlapot kell kitölteni.
2. Korábban regisztráltam valamelyik honlapépítőn, ott kaptam a domaint, és egyáltalán nem tudom állítani a névszervereket, stb.
Ez tipikusan például a Webnode-nál, Wix-nél szokott előfordulni. Regisztrálsz náluk, csinálsz egy fiókot, kapsz egy domain-t, majd rájössz, hogy mégsem boldogulsz vele, vagy rosszul csinálták meg, és egyedi weboldalt szeretnél. Nem kell nyomozgatnod, egyszerűen követed a „Regisztráció” bekezdésben leírtakat átregisztrációs űrlappal, és kész is vagy. A korábban kapott/vásárolt domain át is került a tárhelyedre.
Az átregisztrációnak általában külön díja van, 1-3 Ezer Forint körül szokott mozogni.
Mondtam, hogy rövid lesz. 🙂
Ha kérdésed merülne fel a leírtakkal kapcsolatban ne habozz hozzászólni, vagy keress meg elérhetőségeim valamelyikén.