Wplanning bemutatkozás

|

Ki vagyok?

Gulyás Krisztián vagyok, a Wplanning megálmodója. Általános iskola óta foglalkozom informatikával. Javarészt a „dologi” része érdekelt, számítógépeket, laptopokat tettem rendbe, rendszereket tettem rendbe és karbantartottam. Már általános iskolás koromban kapcsolatba kerültem a számítógépekkel, emlékszem még Commodore 64 és 128 típusú gépekkel folytattam. Középiskolában folytattam X286-os gépekkel, majd suli után egészen más pályán kezdtem el dolgozni. 🙂 Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a főállása mellett sok szabadideje van, így maradt időm vállalkozóként számítógépes rendszerekkel foglalkozni. A Wplanning ötlete ekkor még sehol sem volt. 🙂

Kb. 2 évvel ezelőtt kerültem először kapcsolatba a WordPressel, az akkori saját weboldalamat csináltam meg a segítségével. Miközben egyre jobban elmerültem ebben, és elkészítettem a honlapomat, megkeresett több ismerős, hogy tudok-e segíteni nekik a weboldaluk elkészítésében, állítsak be ezt-azt, vagy oldjak meg valamit, amit ők nem tudnak. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a WordPress, HTML, CSS és a PHP rejtelmeibe (Nem vagyok programozó!) annál jobban elkezdtem megszeretni a rendszert. Eszembe ötlött, hogy miért is ne foglalkozhatnék inkább ezzel? Így született meg a Wplanning ötlete.

Wplanning logo weboldal

 

Mit csinál a Wplanning?

Röviden:weboldalakat készítek. 🙂 Bővebben a Wplanning segíteni tud neked abban, hogy vállalkozásodnak egy egyedi, minden mai követelménynek megfelelő hatékony és gyors weboldallal lehess jelen az interneten. Amikor az üzleti partnereid, vagy a vásárlóid/ügyfeleid megnézik a weboldalaldat, az azt tükrözze, hogy egy sikeres, megbízható, modern vállalkozást vezetsz. Az elkészített weboldalhoz minden esetben kapsz Admin hozzáférést, ahol Te is szerkeszteni tudod az oldalaidat, új tartalmakat tölthetsz fel, vagy kicserélhetsz képeket, videókat, stb. És ehhez nem kell sem informatikusnak, sem kódoló gurunak lenned.

És a weboldalam elkészülte után?

Azt tudnod kell, hogy egy WordPress weboldal törődést igényel, folyamatosan. Ahhoz, hogy biztonságos, jól működő maradjon a weboldalad, a témákat, plugineket frissíteni kell. Ezeket Te is meg tudod csinálni, a weboldalad elkészülte után mindent meg fogok neked mutatni, mi hgogy működik, mit kell csinálnod, hogy weboldalad olyan maradjon, mint „újkorában”.

Nekem erre nincs időm sajnos.

 

Hidd el, amiket leírtam, nem vesznek el sok időt az életedből. Azonban ha Te úgy gondolod, hogy weboldalad további karbantartását inkább a Wplanningra bíznád, hogy minden szuperül működjön rajta mindig, akkor nézd meg a Wplanning karbantartás csomagokat!